Redempció előadás: Kerekegyháza, November 28. 17:00

Lajosmizsén a Redempció az a szó, amellyel még annyit se lehet viccelni, mint a halállal. Amikor legutóbb kb 12 embert megkérdeztünk arról- találomra az utcán, hogy mi a Redemptio- egynek volt fogalma róla. Ami még csak nem is rossz arány.

1745 körül a jászok és kunok úgy érezték, elég volt abból,hogy mások mondják meg nekik, kik ők, hová tartoznak,és melyik lovagrendé a hátsó udvar.

I. Lipót ugyanis 1702-ben fogta magát,és azt mondta:

„Jászok? Kunok?Szabadság? Kiváltságok?

Jó vicc.

Eladtalak titeket a Német Lovagrendnek félmillióért.”

A jászok-kunok pedig mondták:

„Rendben, de mi meg visszavesszük a jogainkat? Kifizetjük.” összedobunk egy összeget, szabad szemmel is igen jól látható összeget, csak hogy újra szabadok lehessünk."

Kardcsörtetés? Ugyan. Józan ész!

„Ha így lehet visszavenni, akkor így vesszük vissza.”

Ez a túlélés művészete.

És 40–50 év alatt összekaparták azt a pénzt, ami az ország éves költségvetésével vetekedett.

Mária Terézia meg úgy volt vele:

„Ha ennyire akarjátok… tessék. Itt a kiváltságleveletek.”

És visszakapták: a pallosjogot ( fájdalom, már nincs meg), a vámmentességet, a szabad tisztviselőválasztást, a földesúri szolgáltatások alóli mentességet meg mindent, amit elvettek tőlük, … most kifizették és visszakapták.

Ez a Redemptio.

Nem kiharcolt, nem kicsikart, nem ajándékba kapott kapott szabadság.

Megvett szabadság.

A magyar történelem egyik leginkább „jó, akkor csináljuk meg mi” húzása.

A redemptusok (akik fizettek) kaptak földet, az irredemptusok (akik nem tudtak) kevesebbet, a zsellérek meg közmunkát.

Pont mint ma:

aki fizet, dönt.

Aki nem, alkalmazkodik.

Aki később jön, kap kapálót.

De ettől még ez egy hatalmas, ritka, és rendkívül okosan intézett esemény volt.